Végrendelet hiányában ki örököl és mennyit?

Utolsó frissítés: 10/1/2012

Végrendelet hiányában a következő, öröklési rendre vonatkozó szabályok érvényesülnek a különböző esetekben:

  • Ha az örökhagyó nem volt házas és gyermekei se maradtak: az elhunyt felmenői és testvérei lesznek az örökösök.
  • Ha az örökhagyó után nem marad házastárs csak gyermekek: egyedül a gyermekek lesznek örökösök
  • Ha az örökhagyó után csak házastársa marad: a túlélő házastárs lesz az egyedüli örökös leszármazók vagy felmenők és testvérek, illetve testvérek leszármazói hiányában.
  • Ha az örökhagyó után házastárs és gyermekek is maradnak: a túlélő házastárs társörökös lesz a gyermekekkel együtt. Örökrészének aránya függ a házassági vagyonjogi viszonyoktól is, vagyis attól, hogy a házasfelek között milyenek voltak a tulajdoni viszonyok. Ha az elhunyt után olyan házastárs marad, akivel házassági vagyonközösségben élt (azaz a házasság alatt szerzett vagyon közös vagyont képez), a túlélő házastárs a közös vagyon felét kapja meg. A közös vagyon másik fele a nettó vagyonba kerül. Az örökösök egyenlő részt kapnak a nettó vagyonból. Ha az elhunytnak több mint négy gyermeke volt, a házastárs az örökség negyedét kapja, a többit pedig egyenlő arányban a gyermekek.

A korábban elhunyt gyermek örökrésze a leszármazóira száll törzsenként.

Örökölnek a regisztrált vagy nem regisztrált élettársak?
A lett jog nem biztosít automatikus öröklési jogot a common law szerinti élettársi kapcsolatban élő túlélő élettársnak. Csak akkor lehet örökös, ha végrendelet így rendelkezik. Az élettárs érdekeinek védelmére nincs más mód. A regisztrált élettársi kapcsolat nem létezik Lettországban.